megszentelt élet éve

Szerzetesek tere: Veled együtt vagyunk rendben!

A megszentelt élet évének keretében, szeptember 18-19-én a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája SZERZETESEK TERE címmel különleges rendezvényt szervez a budapesti Március 15. téren és a Ferenciek terén, közel száz magyarországi szerzetesrend részvételével. Az esemény szlogenje: Veled együtt vagyunk rendben.

A megszentelt élet évét megnyitó szentmise Rómában

Rómában 2014. november 30-án a délelőtt tíz órakor tartott szentmisén nyitották meg hivatalosan a megszentelt élet évét a Szent Péter-bazilikában. Mivel Ferenc pápa törökországi látogatása miatt nem lehetett jelen, a szentmise főcelebránsa João Braz de Aviz bíboros volt. Az alábbiakban közzétesszük Ferenc pápának az erre az alkalomra küldött üzenetét, valamint João Braz de Aviz bíboros szentbeszédét.

Ferenc pápa imája a megszentelt élet évére

2014. november 29-én, amikor imavirrasztást tartottak a római Santa Maria Maggiore-bazilikában a megszentelt élet évének megnyitása alkalmából, a liturgia végén elmondta José Rodríguez Carballo érsek, hogy a szentatya két imával is megajándékozta a megszentelt személyeket, majd a résztvevők el is imádkozták közösen az alábbi imát.

Oldalak

Feliratkozás RSS - megszentelt élet éve csatornájára