Az apostoli szerzetesi élet új formái

Teológiai reflexió az apostoli szerzetesi élet új formáiról

Vera Ivanise Bombonatto FSP nővér írása

 

 

 

 

 

 

 

Bevezető

Az apostoli megszentelt élet új formái mint meglepő jelenségek nagy érdeklődést keltettek nemcsak az évezredes szerzetesi múltat ismerő egyházban,1 hanem a kutatókban is.2 Ezek az új formák, kísérletek számos tanulmány, kutatás, interdiszciplináris elemzés tárgyát képezik, melyek célja megvizsgálni a folytonosság, illetve a folytonosság hiányának a kérdését a mai kultúra kontextusában.

Az apostoli megszentelt élet új formáinak aktuális panorámája plurális, komplex, többarcú realitásként mutatkozik meg, mely különösen lehetetlenné teszi ennek az univerzumnak a részletes elemzését a sokféle kifejezésmód, struktúra és terv tekintetében.

Reflexiónk kitűzött céljához igazodva az apostoli megszentelt élet új formáinak realitását abból a szempontból és azért szemléljük, hogy meglássuk az újat, amit a Szentlélek, aki „ott fúj, ahol akar” (Jn 3,8) megmutat, folyamatosan kinyilatkoztat nekünk ebben az új idők felé való nehéz és páratlan átmenetben, amit most élünk az emberiség történelmében mint évezredes szerzetesi intézmény.

Egy megszületőben lévő valóságra alapozni és a Szentlélek vezetésére bízni magunkat bátorságot, merészséget igényel: vállalni a bizonytalanságot és az állandóan változó valóság komplexitását; elismerjük, hogy nem tudjuk kimondani a végső szót, hogy csak egy vagyunk a számos hang és jelenlét közül ebben a valóságban. Meg kell haladnunk a világ logikáját, és meg kell nyílnunk Isten országának a logikájára, a földbe hullott kis búzamagéra, amely meghal, hogy bőséges termést hozzon (vö. Jn 12,24), valamint a dialógus, az ellentétek közötti harmónia és a kommunió logikájára.

Kezdjük egy kérdéssel: Mit is értünk az apostoli megszentelt élet új formáin?

 

Az új formák tipológiája

A Vita Consecrata apostoli buzdítás irányvonalakat ad az apostoli megszentelt élet új formáinak tipológiájához, elhelyezve ezeket a történelem folyamatában. A Szentlélek, aki az idők folyamán az Istennek szentelt élet számos formáját hívta létre, szüntelenül az egyház mellett áll, részben úgy, hogy a már meglévő intézményeket támogatja az eredeti karizmához való hűséges megújulásban, részben úgy, hogy új karizmákat osztogat mai férfiaknak és nőknek, hogy olyan intézményeket alapítsanak, melyek válaszolni tudnak a mai kihívásokra. Ezen isteni beavatkozás jelei az úgynevezett új alapítások, melyek a korábbi intézményekkel szemben bizonyos értelemben eredeti sajátosságokkal bírnak. (62. pont)

Az idézet alapján az új szerzetesi életformák két típusát különböztethetjük meg:

• Erőfeszítések az eredeti karizmához való hűségben tett megújulás érdekében: fáradhatatlan keresést jelent a megújulás érdekében: a Szentlélek megújító ösztönzésére felismerik az intézmény eredeti karizmája kreatív hűséggel történő aktualizálásának szükségességét;

• Új alapítások: új és egyedi formái a megszentelt életnek, melyek az utóbbi évtizedekben születtek, és amelyeknek sajátos, egyedi karaktere van az apostoli élet hagyományos formáihoz viszonyítva.

A kérdés: Lehetséges-e megrajzolni ezeknek az új alapításoknak a profilját?

 

Az apostoli megszentelt élet új alapításainak profilja

A kortárs új alapítások elnevezése az „új közösségek”.3 Ezek különböznek az „új mozgalmak”-tól, ahogyan ezt megállapíthatjuk a szerzetesi dokumentumokban és az egyház pasztorális szervezetében; általában ugyanabba a kategóriába sorolják őket.4 Nem csak szerzetesi intézmények által indított átmeneti missziós projektekről van szó, amelyek egyébként kétségtelenül önmagukban nagyon fontosak és helyénvalóak.

Az új közösségek kifejezést hivatalosan először a Vita Consecrata használja.5 Ez a dokumentum utal a megszentelt élet Szentlélek által létrehívott új formáira, amelyek különböznek a hagyományos szerzetesi formáktól, és amelyek eredeti vonásokat hordoznak. Fontos emlékezetben tartani ezeknek az új közösségeknek a profilját úgy, ahogyan a dokumentum megfogalmazza.

„Az új közösségek eredetisége gyakran abban áll, hogy férfiakból és nőkből, klerikusokból és világi Krisztus-hívőkből, cölebsz és házas emberekből álló vegyes csoportok egy sajátos - olykor valamely hagyományos formát követő, olykor a mai társadalom követelményeihez igazodó - stílusban élnek. Az evangéliumi életre való elkötelezettség is különböző formákban fejeződik ki a közösségi életre, a szegénységre és imádságra irányuló általános törekvések között. Illetékességüknek megfelelően a vezetést megosztják a klerikusok és a világi Krisztus-hívők között, és az apostoli cél nyitott az új evangelizáció követelményei iránt.” (62. pont)

Jelenleg az új közösség kifejezés szerzetesi csoportok sokféleségét fedi, amelyek az utóbbi évtizedekben születtek a katolikus egyházon belül. Katolikus társulatok, akik nőket és férfiakat gyűjtenek egybe, házasokat és egyedülállókat, fiatalokat és családokat egy karizma körül, amely pontos vallásos és szakramentális jámborsági tapasztalatban fejeződik ki, valamint egy evangelizációs tervben. Történetileg több ezek közül a Katolikus Karizmatikus Mozgalom leágazása, amelyek az utóbbi évtizedekben megerősödtek és a Szentlélek ajándékainak és a karizmák megélésére összpontosítva erősödtek és mutatkoztak meg.

Ezek a közösségek ma virágzóak, fiatal tagokkal, nagyszámú új hivatással,6 szemben a hagyományos szerzetességgel, amely az egyház évezredes paramétereit követi, és általában perplex, rossz a közérzete, identitáskrízisben van; a szerzetesi életet nagyon érinti a társadalomban végbemenő változás folyamata; szenved a tagok elöregedésétől és a hivatások hiányától, ami veszélyezteti a jövőjét. Csak Brazíliában közel 500 új katolikus közösség van. Azt mondják, Brazília áll az első helyen ezek számát illetően, Kolumbia és Mexikó után.

A közösségi élet és a közösséghez való tartozás módja szerint két különböző besorolási lehetőség van:

• életközösségek: ide olyan személyek tartoznak, akik teljes és abszolút önátadásra éreznek hivatást. Ezek az emberek egy fedél alatt élnek, lemondva javaikról, közösbe teszik életüket és szolgálatukat, egy teljes Istennek és a testvéreknek való átadottságban.

• A szövetség-közösségek: hasonló életstílusú és spirituális beállítottságú emberek csoportja, de a közösséget nem egy fedél alatt élik meg; sőt, ők kevésbé készek földrajzi mozgásokra, amit a közösség esetleg igényelne például egy új alapítás érdekében egy meghatározott régióban.

Ami a tagok profilját illeti, a vezetők általában a középosztályból kerülnek ki, szabadfoglalkozásúak, a tagok pedig többnyire a szélesebb néprétegből érkeznek.

Az új közösségek nem képeznek egynemű blokkot, hanem végletesen heterogén együttest alkotnak, amely a kifejezésformák és a jelentések nagy változatosságát nyújtja: vannak, amelyek az emocionális aspektust értékesítik, vannak, amelyek a devocionális gyakorlatokat, az érzelmeknek adnak nagyobb teret, vagy éppen az erkölcsi merevség, avagy a szenvedők iránti érzékenység jellemzi őket. Ennek a változatosságnak az óceánjában az elemzés komplexnek bizonyul. Az új közösségek változatos profilja előtt azt kérdezzük magunktól: Melyek azok a tényezők, amelyek megnehezítik az új közösségekről szóló reflexiót?

 

Az elemzés komplexitása

Kezdetben fontos emlékeztetni azokra a tényezőkre, amelyek tényleg nehézzé teszik az elmélyített elemzést, amely az egészet akarja átfogni:

• Az új formák teológiai jellege: az új alapítások Isten megmutatkozásának helyei, a történelemben cselekvő Szentlélek dinamikus jelenlétének kifejezője, a Szentléleké, aki szabadságában és jóságában az evangéliumi élet új formáját hívja létre.

Ezek a Szentháromság ajándékai az egyház és a társadalom számára,7 és arra hivatottak, hogy szemléljék és kinyilatkoztassák Krisztus és egyháza misztériumát. Mint ilyenek kicsúsznak az emberi logikára alapozott elemzés alól.

• A karizmák, formák és kifejezésmódok változatossága: ez a meglepő változatosság különösen a szegénység megélésének módjában megnyilvánuló erőteljes radikalizmustól8 a zsinat előtti identitás megnyilvánulásáig terjed, ami a külső jelekre támaszkodik.9 Ehhez a széles skálához adódnak azok a kísérletek, amelyeket a hagyományos kongregációk tesznek az alapító karizmájának megújítása érdekében.

• Az új formák mennyisége: a ma létező új tapasztalatok száma a szerzetesi élet történetében egyedülálló jelenség. Egyfelől ez a termékenység tanúskodik a Szentlélek hatékony jelenlétéről az egyházban, másfelől az elemzés nagy erő befektetést kíván, hogy elkerüljük az általánosságok megfogalmazásának kockázatát.

• Fiatal valóságok: ezeket a kísérleteket az „új” jelzővel illetjük. Kronológiai szempontból ez a jelző azt jelenti, hogy még nem volt elég idejük megszilárdulni. Az idő meghatározó tényező abban, hogy a mag csírázzon, növekedjen, virágozzék és gyümölcsöt adjon. És ezzel számolnunk kell az elemzéseink során.

Ezért van az, hogy csak korlátozott teológiai reflexiót javasolunk, és nem akarjuk kimeríteni a témát, csak a saját szempontunkat hozzuk be egy termékeny és gazdagító dialógus érdekében.

Megkérdezzük tehát: melyek azok az aspektusok, amelyekről nem szabad megfeledkeznünk egy ilyen elemző munka során?

 

Érdemleges aspektusok

Az új formák helyes teológiai megértése érdekében fontos három jelentős aspektusra figyelni: a Szentlélek állandó újdonságára, a forgatókönyvek sokféleségére, a komplexitás paradigmájára.

1) A Szentlélek állandó újdonsága: az új kísérletek és az új életközösségek létrejötte önmagában nem új jelenség. A történelem azt mutatja, hogy a szerzetesi élet alternatívaként születik a könnyű és elpolgáriasodott keresztény élet mellett. Magának az egyháznak a kritikus lelkiismereteként. A századok során a Szentlélek létrehozott és ma is létrehoz az egyházban különböző szerzetesi életformákat, amelyek az egyetlen jézusi szeretetparancsnak a kifejezései, az istenszeretet és a felebarát szeretetének elválaszthatatlan parancsa.10 Ez a szeretet konkretizálódik a saját élet odaadásában annak érdekében, hogy Krisztus missziós terve folytatódjék.

A rendek és a kongregációk, amelyekhez mi tartozunk, gyakorlatilag mindig az intézményesség határában jelentek meg. Az alapító irányításával a kezdeti lelkesedésben, újító módon, az adott pillanat társadalmi kihívásaira válaszolva az alapítás és az intézményesülés fázisában. A maga módján mindenik hordozta a megújulás prófétai csíráját az egyházban és a társadalomban. Ebben az értelemben beszélhetünk a Szentlélek állandó újdonságáról az egyházban a történelem folyamán.

Ebben az esetben tehát az „új” jelző nem annyira az új formák megjelenésének a tényére utal, hanem a mennyiségre, a kifejezési formák változatosságára és a jelenség látványosságára az elvilágiasodott, kommunikáció meghatározta társadalmunkban. Az „új” szónak ezt a jelentését mindig figyelembe kell vennünk teológiai elemzésünk során.

2) A forgatókönyvek sokfélesége: a pluralizmus jellemezte jelen pillanat megfelelő terepnek bizonyul a szerzetesi tapasztalatok fejlődése számára.

A pluralizmus úgy jelenik meg, mint egy újfajta paradigma, amely visszaadja az egész forgatókönyvet, új rálátást vált ki az életre és a világra, és arra kényszerít bennünket, hogy újranézzük a létmódunkat és a cselekvésmódunkat.

Ellentétben azzal, ahogy első látásra tűnhet, a pluralitás nem egy legyőzni való akadály, hanem egy termékeny talaj, ahol a Szentlélek még több erővel felbuzoghat. A titok a mással való dialógusban rejlik, a többféle ajándék és tudás megosztásában, sokszoros életformák és cselekvési formák értékesítésében.

Megtanulni együtt élni másokkal egy plurális társadalomban kihívás az egyház számára, egyáltalán a kereszténység számára, és így a szerzetesség számára is. A bonyolult, olykor nemkívánatos aspektusok pluralizmusa stimulálhatja a közösségi életünk újramodellálását, amit ugyancsak figyelembe kell venni a megszentelt élet új formáinak elemzése esetében.

3) A komplexitás paradigmája: „minden mindennel kapcsolatban van, a krízisek között interdependencia van” - jelenti ki Edgar Morin francia szociológus; a világ társadalmaiban végbemenő lényegi és mély változások jellegét tekintve nem lehetséges az apostoli megszentelt élet új formáit elszigetelten megközelíteni, csakis a komplexitás paradigmája felől. Észre kell venni a kapcsolódásokat, az összefüggéseket: a jelenségek és a krízisek egymástól függenek. Számtalan és változatos jelenség jön létre. A társadalom krízisben van. Az egyház krízisben van. Az apostoli megszentelt élet krízisben van. Problémáink, kihívásaink és biztonságunk hiánya, bizonytalanságaink, utópiáink és győzelmeink nem foghatók fel egymástól függetlenül.

Emlékeztetünk ezekre az aspektusokra, megkérdezhetjük magunktól: teológiai szempontból és a megszentelt élet hagyományos formáival konfrontálva miben áll az „új formák”-ra épülő apostoli megszentelt élet újdonsága?

 

Az apostoli élet új formáinak érdemleges elemei

Ezeknek az új formáknak a sokféle és komplex világára vetett teológiai pillantás arra vezet minket, hogy észrevegyünk néhány opportun lehetséges elemet, amely ha más-más árnyalatban is fordul elő, mindig az illető közösség karizmájához igazodva, közösek mindenikben. Ezek az opportun elemek különösképpen is az új alapításokra vonatkoznak.

1. Erős spirituális tapasztalat: szemben a szekularizmussal

Az apostoli megszentelt élet új formáinak egyik jellegzetes vonása az intenzív spirituális élet, amely ellentétben áll a világias szellemmel.11 A spirituális tapasztalat, a Szentlélekre való nyitottság gyümölcse érzékennyé tesz a boldogtalanok kiáltására, mozgás, amely előrelök és kibillent, miközben megtart a nehézségek esetén.

A megújulás új formáiban a spirituális tapasztalatot mindenik intézmény vagy kongregáció karizmájának megfelelően éli meg. Az új alapítások között ez a spirituális tapasztalat sok esetben karizmatikus eredetű, ami megerősíti az Istennel való személyes kapcsolatot, a nyelvimát, a gyógyulást és a belső szabadulást, a személyes átalakulást a személyes és közösségi imán, a szentségi életen keresztül, amin kibontakozik az eukarisztia mindennapi ünneplése és a szentségimádás. Isten szavának központi szerepe visszaállt, olykor fundamentalista tendenciákat mutató értelmezéssel.12

Mária alakja különös figyelmet élvez, és tiszteletének változatos formái vannak: többek között a medjugorjei Lourdes-i, Fatimai Szűzanya vagy Csomóoldó Boldogasszony. Ez a devóció különösen a rózsafüzér napi imádkozásában nyilvánul meg, reggeli és esti imádságok, egész nap folyamán ismételt fohászok során.

Ez az intenzív spirituális élet táplál és alapot képez egy elég merev erkölcshöz, különösen a szexualitás tekintetében.

Ez a spiritualitás, amely hozzáadódik mindenik közösség saját karizmájához, erős identitás- és odatartozás-érzést ad a tagoknak. Sok esetben ez az identitás erősen látszik a közös szimbólumok használatában: kereszt, Jézus-képek, habitus és közösségi jelvény (logó), gyakran középkori reminiszcenciákkal.13

Általában felismerhetőek a szimpatizánsok vagy a tagok a keresztről vagy a feszületről, amely a közösségbe való befogadás jele. Nagy mennyiségű emléktárgyat gyártanak, amelyeknek a kereskedelembe bocsátása megélhetési alapot jelent.

A spiritualitásnak ez a megélése valamiképpen a szenthez való visszatérést tükrözi, ami a posztmodern jellegzetessége; az apostoli megszentelt élet számára ez meghívás arra, hogy újra megtalálják Isten primátusát a közösség és a tagok életében, és fordítsák le az istentapasztalatot érthető tanúságtétellé a mai társadalom számára.

2. A szerzetesi konszekráció megélésének új módja

A csoportban való elköteleződés következménye, a szerzetesi fogadalom ugyancsak lényeges elem a tag közösségbe való befogadásának. Erős kötelék, amely identitást ad és az odatartozás érzését: a közösségen belül a tagok elismertek, és érzik, hogy részei a csoportnak. Ez a maga során kiveszi őket a névtelenségből, ad nekik egy helyzetet és egy helyet az egyházban és a társadalomban.

Történelme során a megszentelt életet mindig jellemezte az Istennek való odaszentelődés, a konszekráció, ami az evangéliumi tanácsok szerinti életben fejeződik ki. Mégis az új életközösségben és szövetségekben valami új és rendkívüli történik: nem szerzetesek tesznek fogadalmakat, hanem laikusok, és néha egész családok, akik arra kötelezik magukat, hogy engedelmességben élnek egy olyan világban, amely a szabadságot magasztalja; szegénységben egy alapjaiban konzumista társadalomban; és tisztaságban egy olyan korban, amelyben az erotizmust és az individualizmust hirdetik.

Ami azokat a csoportokat illeti, amelyek elhatározzák, hogy együtt élnek ugyanazon a helyen, megosztva a háztartási feladatokat, a gazdasági felelősséget, a lelki életet és a küldetést, nem különböznek a hagyományos kongregációktól. Az újdonság az, hogy laikusok, akik a tisztaság, az engedelmesség, a szegénység ideálja szerint akarnak élni vegyes közösségben: cölibátusban élők és házasok, férfiak és nők, fiatalok s felnőttek. Ebben az értelemben a megszentelt életnek új formáit képezik, újdonsága az evangéliumi radikalitásnak a megélésében áll.

A Canción Nuova (Új Ének) közösség például az egyik legjobban fejlődő, a vallásos elköteleződés legváltozatosabb formáit ajánlja: férfiaknak és nőknek, akik cölibátus felvállalására vágynak, házasemberek számára és papok számára.

Az elköteleződésnek ebben a változatosságában érhető tetten, úgy tűnik, az új közösségek létének értelme. Nyitottak arra, hogy befogadjanak új tagokat, felajánlván a konszekráció több opcióját azok számára, akik a küldetéssel azonosulni tudnak.

A szerzetesi konszekrációt általában intenzív képzési időszak előzi meg, szakaszai hasonlítanak a hagyományos szerzetesi képzés szakaszaihoz, különösen a noviciátus. A jövendőbeli tagok nagy kihívást jelentenek az új közösségek számára. Hogyan képezni érett embereket, akik képesek magukénak vallani majd egy egész életen át az evangéliumi tanácsok szerinti elköteleződést, anélkül, hogy elveszítenék lendületüket a személyes és közösségi krízisekben, az élet megpróbáltatásai és kísértései közepette? A tagok teljes és állandó képzése a hagyományos szerzetességnek is legfőbb gondja és kihívása, amelyre válaszolnia kell.

Úgy tűnik, hogy az apostoli munkák struktúráinak biztonsága, az egoizmus, az individualizmus sok szerzetes és szerzetesnő számára veszélyt jelent, annak a veszélyét, hogy elveszíti Istennek szenteltsége jelentését, értelmét. Az új közösségek lelkiismeret-vizsgálatra szólítják magát a szerzetesi életet, annak megélési módját tekintve.

3. Az evangéliumi radikalitás és egyszerűség

Az egyszerűség és a radikalitás állandó keresése megkülönböztető jellegzetessége az apostoli megszentelt élet új formáinak. Ennek az egyszerűségnek a kifejezése a legkülönbözőbb formát ölti: az öltözködés, a testvéri élet tere, az, ahogyan a fogadalmakat, a tisztaságot, szegénységet és engedelmességet megélik.

Az egyszerűség és a radikalitás kifejezésre jut abban, hogy lemondanak a jólétnek arról a szintjéről, amit a posztmodern társadalom kínál, és szakítanak a fogyasztói és individualista magatartással. Ezért van az, hogy prófétai jeleknek tekintik őket. Ez az egyszerűségre és evangéliumi radikalitásra törekvés megszólítja az apostoli élet hagyományos intézményeit, amelyek gyakran engednek az elvilágiasodott társadalom hívásának, és eltávolodnak attól az evangéliumi radikalitástól, amely az alapító karizmában gyökerezik.

4. Az alapítás szellemének állapota és az alapító alakjának központi volta

A szerzetesi élet nem pusztán emberi döntés eredménye, hanem válasz Isten hívására Jézus közvetítésével, a Szentlélek erejében. Isten belép az ember életébe, és egy radikális szakadást hoz létre. A válasz erre a hívásra maga után vonja, hogy mindent elhagyni és útra kelni. Egy közösség életképességének titka a meghívottság lelkületének ébrentartása, ami ellenáll az individualizmus kísértésének, a középszerűségnek, az egoizmusnak. Az „alapítás állapotában” kell élni.

Az új közösségekben ezt az alapítási állapotot az alapító központi szerepe táplálja, aki karizmatikus vezető és próféta. A jelenléte - nagy részük még él - tiszteletet ébreszt, szeretetet, elköteleződést és a követés vágyát; felébreszti az önmegvalósítás egyéni erőforrásait.

Az új közösségek életképessége a vezető jelenlétével is magyarázható azok között, akik követik őt. Max Weber szerint nem lehet tagadni az alapító személyének a centripetális erejét: mint misztagógikus próféta vezeti a tagokat Isten kimondhatatlan misztériumának ismeretében; mint etikai-vallási próféta, Isten eszközeként határozza meg magát; és mint példás próféta mutatja az utat saját életén keresztül. A vezető és közössége között termékeny kölcsönös szeretettől és kegyelemtől éltetett kapcsolat van, a prófécia a viselkedésbe is átmegy, és a tagokban az életük teljes odaadását stimulálja a misszió érdekében.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy az új közösségek annyira vonzzák a fiatalokat, akik karizmatikus mestereket s prófétákat kívánnak követni ezekben a heroikus időkben.

Az ellentétes végen találjuk az évszázados kongregációkat és rendeket, melyek már nem ismerik az első idők pezsgését, és fel kell idézniük az alapítás idejének emlékét. Egyfelől biztonságnak és hagyományos struktúráknak örvendenek; másfelől hordozzák a hajlékonyság, az újdonság hiányának a terhét.

Az alapító alakjának a jelenléte és a vele való kapcsolat felhívja a figyelmünket a vezető szerepére az apostoli megszentelt életben, és arra figyelmeztet, hogy meg kell találnunk az evangéliumi dimenziót a testvérek szolgálatában, és aktualizálni kell e szerep betöltésének a módját.

5. Laicitás és katolicitás jellemezte új egyházi öntudat Ez az aspektus különösen azokra az új közösségekre vonatkozik, amelyek az egyházban a II. vatikáni zsinat által ébresztett laikus mozgalmakból születnek. Az alapítók általában világi Krisztus-hívők, férfiak és nők, és tagjaik az életszentségre való általános meghívást szeretnék élni, ahogyan ezt a II. vatikáni zsinat a Lumen Gentium kezdetű dogmatikai konstitúcióban említi: „Ezek után mindenki számára nyilvánvaló, hogy minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére.”14

Ezek a közösségek az egyház karizmatikus dimenzióját fejezik ki a kommunió ekkleziológiájában; férfiak és nők, papok és világi Krisztus-hívők egyesítve találják magukat, és ugyanabban a karizmában, küldetésben vesznek részt, a keresztség valóságát aktualizálják: mindenki különböző fokon pap, próféta és király. Mindenki azt keresi, hogy ezt az egyházi szellemet élje egyszerű és lényeges struktúrákban, anélkül, hogy törődnének a házak külső látványával, az eszközökkel, a munkamódszerekkel.

Ez az új egyházi öntudat kapcsolódik a katolicitás nagyon erős érzésével, ami az egyházi tanítóhivatalnak való alávetettségben nyilvánul meg, és főként a gyermeki szeretetben a pápa és a püspök felé.

Javaslataik nem a struktúrák átalakítását célozzák, az új, amit ezek a közösségek hoznak, abban az értelemben, hogy újdonságot jelentenek az egyházban a megszentelt élet eddigi közösségeket szétválasztó struktúrája számára.

Ebben az értelemben az új formák meghívást jelentenek az apostoli megszentelt élet számára abban a vonatkozásban, hogy a saját karizmájuk egyházi dimenzióját és tagjainak egyházhoz való tartozásának tudatát újragondolják.

6. Intézményi hajlékonyság és rugalmasság

Az új közösségek szabadok az évszázados történelemmel rendelkező kongregációk bonyolult struktúráitól, ezért könnyedén, gyorsan terjednek, akár úgy, hogy új csoportok és projektek jelennek meg, akár úgy, hogy új tagokat fogadnak be. Ők nem érzik a karizma és az intézmény közötti feszültséget, ami a nagy rendeket és kongregációkat jellemzi.

Ebben az értelemben nem ismerik a hagyományos megszentelt életet, és ez meghívás arra, hogy az idő elteltével felülvizsgáljuk a struktúrákat, amelyek nyomasztókká és anakronisztikusokká váltak. Ez a szükséglet már érzékeli az apostoli megszentelt élet sok hagyományos formáját, és foglalkoztatja az, amit egyezményesen az „újratervezés” szó takar.

7. Erős közösségi érzés, a kommunió elsőbbsége a tettekkel szemben

Az új közösségek a testvéri kommunió helyeként határozzák meg magukat. A testvériség megélése a közösségben sátor a nagy megpróbáltatások között, amelyeket a jelen kritikus helyzetekben el kell viselnünk, a közösség a támasz alapjává válik.

Fejlődnek, mert az új tagok az új közösség főszereplőinek érzik magukat, nemi, faji és társadalmi osztály szerinti diszkrimináció nélkül. Baráti, testvéri kapcsolatok épülnek, kölcsönös támaszt jelentenek egymás számára. A közösség minden egyes tagja testvér, aki szenved és elköteleződik. Ezek a közösségek az utolsó vacsora termében születő és az egész világon elterjedő egyház hiteles ikonjai kívánnak lenni.

Az evangelizáció hitele azon mérhető le, ahogyan megélik a testvériséget. Semmi sem igazolhatja a középszerűséget ezen a téren, a felületes, elköteleződés nélküli testvériséget. A közösség növekedni fog, Isten országát hozza a világba, amennyiben a tagok valóban egy test lesznek, amikor megtanulják ünnepelni minden egyes testvér életét.

Ez az erős közösségi érzés kérdőre vonja az apostoli megszentelt életet, és arra hívja, hogy mélyen felülvizsgálja azt, ahogyan felfogja és éli a közösségi dimenziót a saját karizmája szerint.

8. Missziós buzgóság és a társadalmi kommunikáció evangelizációs eszközként való használata

Az új közösségek tagjait egy missziós projekt egyesíti, amelyben széles skálájú, változatos részvételi lehetőségek nyílnak mindenki számára az ő lehetőségei és ajándékai szerint.

Sok új közösség használja a kommunikációt az evangelizáció privilegizált eszközeként; mások a szenvedőkkel foglalkoznak, és a gyógyulást, a szabadulást megcélzó liturgiát alakítanak ki. Ismét mások az emberek hétköznapi életét érintő rosszal foglalkoznak, és ebből kiindulva a szabadulás konkrét akcióit dolgozzák ki.

A kommunikációs eszközök használatát az evangelizációban ugyanakkor nagyon gyakran egyféle ambiguitás is övezi. A mediatizált kultúra a kereszténységgel ellenkező értékeket is tartalmaz, és ezért kritikai szellemet és bölcs megkülönböztetést követel.

 

Következtetés: a sürgető feladat

Korszakváltást élünk, tehát mély változásokon megyünk keresztül, nemcsak szociális, politikai és gazdasági, hanem kulturális és vallási téren is, ami beláthatatlan következményeket vonhat maga után. Új forgatókönyvek vannak, olyan témák, amelyek azt igénylik az apostoli megszentelt élettől, hogy mélyen odahallgassanak Istenre ott, ahol az élet hívást intéz hozzájuk.

Jézus követése két dimenziót implikál: reprodukálni Jézus életének alapstruktúráját: megtestesülés, küldetés, kereszt és feltámadás, ugyanakkor aktualizálni Jézus és az Atya Szentlelke által, a kontextus követelményei szerint. A Jézust követő életet mindig újra kell gondolni és építeni a Szentlélek fényénél, aki a történelmet vezeti.

A sequela Christi e két jelentős dimenzióját fejezi ki ez a két szó: emlékezni és menni.

• Emlékezni Isten megmutatkozására Jézusban. Ez az állandó emlékezet elvezet egy másikhoz, amit nem lehet elfelejteni: Jézusnak az Atyával való kapcsolata, Isten országának a terve, Jézus gyakorlata és kapcsolata a szegényekkel.

• Menni: Jézus Istene egy mozgó Isten, az ebbe az Istenbe vetett keresztény hit azt jelenti, hogy együtt kell menni alázatosan Istennel a történelemben, gyakorolva az igazságot és gyengéden szeretve (Mik 6,8).

Itt az idő, hogy feltegyük a kérdést: mi történik a szerzetesi élettel? Képtelenek vagyunk megérteni a társadalmi változásokat, amelyek mind gyorsabbak és mélyebbek? Mit tanulhatunk az új apostoli megszentelt élet tapasztalataiból, ami felfrissítené a mi szerzetesi életünket?

Fontos nem elfelejteni, hogy ezekben az új formákban premodern, modern és posztmodern elemek keverednek, és ez komoly megkülönböztetést és mély elemzést kíván. A kérdés egyre sürgetőbb: hogyan élni apostoli megszentelt életet a sokféleség, a pluralizmus kontextusában, a mediatizált és állandóan változó világban?

Azon kívül, hogy tanulságokat vonunk le az új formákból és tapasztalatokból, még egy nagy feladat vár ránk, amelyet nem lehet elszigetelten végezni, hanem megosztva magunk között és erőinket egyesítve. Valójában sürgős újragondolni:

- Az embert magát és a testvéri, ill. a hatalmi kapcsolatokat: ezekben az átmeneti időkben szükséges felfedezni az új, a posztmodernitás széles horizontján konceptualizált antropológiát, amely elvezet minket arra, hogy új testvéri és hatalmi kapcsolatokat fedezzünk fel.

- Istent és az istenkapcsolatunkat: hogyan értsük meg Istent abban az új kontextusban, amelyben élünk, és egy új antropológiából kiindulva nézzük át a vele való kapcsolatunkat.

- Az apostoli megszentelt életet, helyét az egyházban, a társadalomban: a pluralizmus kontextusában, amelyben élünk, hogyan helyezzük el a szerzetesi életet a társadalomban úgy, hogy az egyre inkább szignifikáns legyen?

- Az ekkleziológia: az aktuális átalakulások annak szükségletét mutatják, hogy át kell gondolnunk azt a módot, ahogyan egyház vagyunk a plurális és média-meghatározta kultúrában.

- A teológia - nem csupán a megszentelt életé, hanem azé a módé is, ahogyan megértjük Istent és ahogyan beszélünk róla: fontos, hogy az, ahogy Istenről beszélünk, érthető legyen a beszédpartnereink számára, és hogy az apostoli megszentelt életnek reális jelentősége, erős identitása legyen.

A feladat óriási, és csak a mélyen a szentháromságos Istenbe gyökerezett, a Szentlélekre nyitott, hivatásuknak tudatában lévő, emberségükben kiegyensúlyozott, professzionálisan képzett, a szegények kiáltásaira érzékeny, az életüket a vértanúságig menően odaadni képes szerzetesek és szerzetesnők tudnak majd összedolgozni annak érdekében, hogy az apostoli megszentelt élet tavasza eljöhessen.

 

Franciából fordította: Farmati Anna

(Forrás: www.vidimusdominum.org)

 

Bibliográfia

Bombonatto, Vera Ivanise: Seguimento de Jesus. Säo Paulo, Paulinas, 2007.

Campos Gomes, Edlaine de (org.), Dinämicas contemporäneas do fenomeno religioso na sociedade brasileira. Sao Paulo, Idéias & Letras, 2009.

Carranza, Brenda-Mariz, Cecília-Camurca, Marcelo (org.), Novas Comunidades católicas. Em busca do espapo pós-moderno. Sao Paulo, Idéias & Letras, 2009.

Cellam: Documento de Aparecida. Sao Paulo, Paulinas/Paulus/CNBB, 2007.

Comissao Episcopal Pastoral Para A Doutrina Da FÉ: Igreja particular, movimentos eclesiais e novas comunidades. Sao Paulo, Paulinas, 2005.

CRB/Nacional, Convergéncia, n. 433, Julho/Agosto 2010. Fraternidade Das Novas Comunidades Do Brasil: Novas comunidades: primavera da Igreja. Sao Paulo, Editora Canpao Nova, 2008. Santos, Elias Dimas dos: Novas Comunidades: dom da Trindade. Sao Paulo, Loyola, 2003.

Vian, Dom Itamar-Conrado, Pe. Joao Pedro: Movimentos Eclesiais e Novas Comunidades. Sao Paulo, Ave Maria, 2005. VV. AA. Novas Comunidades Católicas: a busca de novo espapo, IHU on-line, Revista do Instituto Humanitas Unisinos, n. 307. www.unisinos.br/ihu acessado em 30/05/2010.

 

Jegyzetek

1 A CELAM által szervezett Műhely a megszentelt élet új formáiról Latin-Amerikában és a Karibokon, a Asunción au Paraguay, du 27 avril au 1° mai 2009. A Brazil Püspöki Konferencia (CNBB) hittani püspöki pasztorális bizottsága kiadta a dokumentumot Igreja particular, movimentos eclesiais e novas comunidades [Helyi egyház, egyházi mozgalmak és új közösségek], Sao Paulo, Paulinas, 2005.

2 L. pl. Brenda CARRANZA, Cecília MARIZ, Marcelo CAMURQA (org), Novas comunidades católicas. Em busca do espapo pósmoderno [Új katolikus közösségek. Posztmodern terek keresésében], Sao Paulo, Idéias & Letras, 2009 több kutató tanulmánygyűjteménye.

3 „Az új közösségek nem szerepelnek, mint olyan az aktuális CIC-ben, de a jogaik és a kötelességeik benne vannak.” (Vö. Brazíliai Püspöki Konferencia: Igreja particular, movimentos eclesiais e novas comunidades, p. 21)

4 Az „új mozgalmak” általában nagyrészt a II. vatikáni zsinat előtt európai alapítású nemzetközi közösségek. Olyan világi katolikusokat egyesítenek, akik a hierarchiával érzékeny és tényleges kapcsolatot törekszenek kialakítani, feltétlen hűségről tanúskodva. A gyakorló katolikusokat vonzzák. Az új kereszténység utópiájával vállalnak közösséget, ami felé az egyház több szektora is aspirál. Vö. Brenda, CARRANZA, Cecília Loreto MARIZ. Novas comunidades católicas : por que crescem? [Új katolikus közösségek: miért növekszenek?] In: Brenda CARRANZA, Cecília MARIZ, Marcelo CAMURQA (org.) i. m.

5 II. János Pál, Vita Consecrata apostoli buzdítás, n. 62.

6 Canpao Nova, központja Cachoeira Paulista-ban (Sao Paulo állam), egyike a leggyorsabban növekvő közösségeknek. Évente mintegy száz taggal bővül.

7 Elias Dimas dos Santos, a közösség alapítója, közölt egy tanulmányt: Novas Comunidades: dom da Trinidade [Új közösségek: a Szentháromság ajándéka], Sao Paulo, Loyola, 2003.

8 A La Toca de Asis testvérület egy példa erre a radikalizmusra.

9 Az Evangélium Hírnökei közösség az egyik ilyen identitáskereső, középkori eredetű külső jeleket használ.

10 Vita Consecrata, n. 5.

11 FABRI, Márcio dos Anjos, Convergéncia n. Julio/Agosto 2010.

12 A belga pap, Gaétan de Tillesse, az Új Jeruzsálem Közösség alapítója azt szuggerálja követőinek, férfiaknak és nőknek, házasoknak és egyedül élőknek, hogy »biblikus generáció legyenek, olyan nép, aki olvassa és ismeri a Bibliát«.

13 A La Toca de Asís közösség tagjai egyszerű barna habitust viselnek és szandált. A Templáriusok rendjének pompás öltözete van, része a fehér tunika, az Evangélium Hírnökei csizmát viselnek, zászlót és pápai címereket alkalmaznak.

14 Lumen Gentium 40.

 

Vera Ivanise Bombonatto FSP

A szerző a Szent Pál Leányai Kongregáció brazíliai tagja, dogmatikából doktorált, krisztológiát tanít, tagja a Paulinas Kiadó szerkesztőbizottságának, a Brazíliai Szerzetesi Konferencia teológiai reflexiós csoportjának, a Teológiai és Vallástudományok Társaságának (SOTER). A jelen tanulmány az USG-USIG (Szerzeteselöljárók és Rendfőnöknők Nemzetközi Egyesülete) 2011-es konferenciáján elhangzott előadásának szerkesztett változata (a teológiai szeminárium A szerzetesi élet teológiája. Identitás és az apostoli megszentelt élet jelentése témában zajlott 2011. február 8-11. között).

 

Forrás

Keresztény Szó, 2014. február: Papság, szerzetesség, Kihívások, útkeresések (22–27. old.)

http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2014/februar/7.html