Baternay Ágota nővér temetése

A gyászszertartás 2013. augusztus 28-án, szerdán, 12.15-kor lesz az Újköztemetőben. (Budapest, X. ker., Kozma u. 8–10.)

A temetés utáni szentmisére 16.00-kor a Zugligeti Szent Család-plébániatemplomban kerül sor. (Budapest, XII. ker., Szarvas G. u. 52.)

Az alábbiakban a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) által kiadott hivatalos nekrológ olvasható.

 

 

 

 

 

Dr. Baternay Ágota RSCJ
1931. július 3. – 2013. augusztus 9.

Ágota nővér évek óta küzdött a Parkinson-kór visszafordíthatatlan folyamatával, mégis nagyon megrendítő volt látni az utolsó hónapban napról napra fogyatkozó erejét, a váratlanul diagnosztizált rák elhatalmasodását szervezetében. Szenvedését türelemmel, hősiesen viselte. 2013. augusztus 9-én visszaadta lelkét Teremtőjének.

Ágota nővér 1931. július 3-án, Munkácson (akkor Csehszlovákia, ma Ukrajna) látta meg a napvilágot. Édesapja, dr. Baternay Béla ügyvéd, majd 1938-tól királyi közjegyző volt, aki 1944 októberétől 1947-ig orosz fogságba került. Édesanyját (született Hornyák Ilona) 17 évesen elvesztette. Hárman voltak testvérek: Béla újságíró (1917-1963), Gabriella (1925) és Ágota. A gyerekek elemi iskolában a munkácsi Vincés apácákhoz jártak. Béla Beregszászon, Gabriella Munkácson érettségizett, majd Béla Prágában tanult jogot.

Ágota nővér gimnáziumi tanulmányait 1941-től a Sacré Coeur nővérek egykori budapesti intézeteiben (Philippineum, Sophianum) végezte. Kortársai visszaemlékezései szerint mindig is nagyon jó tanuló volt. Már 12 évesen lelkesen olvasta az egyházatyákat, és az iskola irodalmi szakkörének csoportját vezette.

Sacré Coeur diákként egyre jobban megszerette a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) rendalapítóját, Barat Szent Magdolna Zsófiát, és 1949-ben belépett a rendbe. Rövidesen rendtársaival Nansen útlevéllel az ország elhagyására kényszerült a megváltozott politikai helyzet miatt. Noviciátusát Aviglianában végezte, majd első fogadalmát 1951-ben Frascatiban, örökfogadalmát 1958-ban Rómában tette le.

Szerzeteséletének első éveit Franciaországban (Toulouse, Mont-Villargenne, Bordeaux) töltötte, ahol különböző feladatokat látott el a rend iskoláiban: kollégiumi nevelőmunka, hittan és kézimunka tanítás. 1954-ben Ausztriába került, ahol a bécsi Sacré Coeur intézet kollégiumában nevelőként dolgozott, délután franciát tanított. Ebben az időszakban elvégezte a teológiai kurzust, így az iskolában hittanárként is tevékenykedett. Ezen kívül még kórust vezetett. Egy évre visszatért Franciaországba rendi képzésre, majd 1958-ban letette örökfogadalmát Rómában.

Ausztriába került, ahol először Bécsben, majd Grazban tanított a rend iskoláiban, emellett a bécsi egyetemen PhD minősítést szerzett történelemből. Ugyanott államvizsgázott filozófia-pszichológia és francia szakon. Teológiai tanulmányait a grazi egyetemen és Rómában a Pápai Szentírástudományi Intézetben végezte, ahol bibliai szaklicenciátust szerzett.

Közben Rómában meghívást kapott arra, hogy az osztrák és német nővérek számára tartson a II. Vatikáni Zsinat szellemében megújított rendi képzést.

1972-ben visszakerült Grazba, ahol házfőnöki megbízást kapott. Ekkor tevékenységének súlypontja egyre inkább a pasztorális feladatok ellátására tevődött át. A grazi egyházmegye felnőttképző intézménye keretében közreműködött a programok lebonyolításában. 1981-ben felkérik a bécsi egyházmegye felnőttképző központjának vezetésére.

1982-ben Bécsben lelkigyakorlat-vezetést tanult. Ez lehetővé tette számára, hogy Ausztriában, Németországban és Svájcban rendszeresen lelkigyakorlatot adjon. Sokoldalú képességét kamatoztatta mint szinkrontolmács, moderátor, nemcsak a női szerzetesrendek káptalanjain és egyéb programjain, hanem az Általános Főnöknők Nemzetközi Egyesületének (UISG) találkozóin is.

1982-ben meghívást kap a Katolikus Nőmozgalom elnökségébe. Mint annak felnőttképzési referense dolgozta ki azt az önismereti, személyiségfejlesztő programot, amely azóta is sikeres modulja a katolikus nőmozgalmak képzési programjainak. 1986-89 között az Európai Katolikus Felnőttképzési Szövetség (FEECA) alelnöke volt.

1988 áprilisában nyílt először alkalma Magyarországon arra, hogy felnőttképző szakemberekkel találkozzon, egy a FEECA által megrendezett szeminárium keretében. Ekkor az osztrák katolikus egyház felnőttképzését összefogó csúcsszervnek tagja volt és a teológiai bizottságban is dolgozott.

Magyarországra való visszatérése fokozatosan történt. Azokról az évekről, amikor Wien-Heiligenstadt és Budapest között ingázott, úgy emlékezett, hogy „gyakorlatilag az autóban éltem”.

Ebben az időszakban a Tartományi Tanács tagjaként is tevékenykedett.

Amint a politikai helyzet engedte, a Magyarországról érkező hívásra véglegesen visszatért Budapestre, ahol haláláig élt és dolgozott.

Tevékeny közreműködésének köszönhetően épülhetett fel a rend két közösségi háza Budán, mely lehetővé tette az új magyar hivatások megfelelő szintű képzését.

Az idők jeleit felismerte, hogy az újjáéledő női szerzetesrendek tagjainak nagy szüksége van a teológiai képzésre. 1994 óta a Sophia (szerzetesnők teológiai főiskolája) alapító igazgatója volt, munkássága eredményeképpen ma közel száz szerzetes végezheti diplomásként munkáját. Haláláig ugyanott, akkreditálatlan teológiai kurzusok szervezője volt. A női szerzetesrendek képzésében új színfoltot jelentett az internoviciátus létrehozása. Ágota nővérnek gondja volt az idős szerzetesnővérek képzésére is, ezért meghonosította a „méltó megöregedés” programját.

Ágota nővér már 1993-tól szervezett önismereti programot nők számára, majd 1995-ben megalapította a Keresztény Női Felnőttképzési Egyesületet (KNFE). Kidolgozott egy referensképző modult, amelynek elvégzésével a képzett munkatársak csoportvezető felnőttképzőkké válnak. Ezt a 90-es évek derekától Erdélyben is folytatták. A KNFE a KIFE (Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület) tagszervezete, így Ágota nővér folyamatosan részt vett a KIFE életében is, ahol az elnökség tagja volt. 2010-ben Kerkai díjban részesült.

Gazdag életútját a tanítás és tanulás jellemezte, mindvégig elkötelezett nevelő volt.

Szerény, visszafogott természete ellenére szerteágazó kapcsolatai voltak. Szellemi örökségét nem annyira nyomtatott formában, mint szavaiban, gesztusaiban hagyta örökül, hiszen mindenkire mély benyomást tett a vele való találkozás. Búcsúzunk egy olyan embertől, akinek életét és munkásságát a Konstitúció 140. paragrafusa fejezi ki legjobban:

„Minden szerzetesnőnek alapvető felelőssége van,
amit nem adhat fel, és amit rajta kívül senki nem vállalhat:
hogy életének és szívének igazságában,
ott, ahol éppen van, Szent Magdolna Zsófia karizmáját élje.
Arra van hivatva, hogy meghallja Isten hívását a világban, másokban és önmagában.”

Ágota nővér, nyugodj békében!

 

R. I. P.