A mi arcaink – szerzetesi hitvallás

A mi arcaink címmel jelent meg egy szép kötet a megszentelt élet évének lezárásaként. Negyvenkét szerzetes hitvallását tartalmazza, valamint bemutatja Boldog Salkaházi Sára és Boldog Sándor István életét (ők a legutóbbi boldoggá avatott magyar szerzetesek). A könyv elején Deák Hedvig OP írása igazítja el az olvasót arról, kik is a szerzetesek.

 

 

 

 

 

 

 

 

BEVEZETŐ

A kötetben negyvenkét szerzetesi hitvallást gyűjtöttük össze. Minden szerzőt arra kértünk, valljon szerzetesi pályájának indulásáról, meghívásának körülményeiről. Mutassa be azt a környezetet ahonnan indult és ahová érkezett. Ossza meg gondolatait egyházáról, közösségéről, Istenhez fűződő személyes viszonyáról. Arra kértük az írókat, hogy örömeik mellett valljanak küzdelmeikről, útkeresésükről is. Vallomásaik, gondolataik megfogalmazása után mindannyiuk számára az alábbi hat kérdést tettük fel.

1. Melyik szerzetesközösséghez tartozik? Jelenleg mi az apostoli szolgálata? Kikkel, milyen embercsoportokkal találkozik, dolgozik nap, mint nap?

2. A rend alapítójának, közösségének mely karizmáját emelné ki, amely jelen életszakaszában személyesen is sokat jelent az ön számára?

3. Az elmúlt évben mi volt a legnagyobb öröm, ami érte, és amit megosztana velünk?

4. Mit jelent önnek az irgalom? Eddigi élete során miben, hogyan tapasztalta meg Isten irgalmát, egy másik ember irgalmát, a saját szívében megnyilvánuló irgalmat?

5. Az utóbbi években egyre több szó esik a teremtett világ fenntarthatóságáról, védelméről. Az ön szívében, környezetében, életvitelében hogyan jelenik meg ez, az egész emberiséget érintő kérdés?

6. Van-e jelmondata vagy kedvenc idézete, amelyik vezeti, kíséri életében? Ezeket a kérdéseket az egyes hitvallások végén már nem tüntetjük fel külön-külön, hanem számukkal és egy-egy, a kérdésben foglaltakat összefoglaló kifejezéssel utalunk rájuk: 1. Szolgálat, 2. Karizma, 3. Öröm, 4. Irgalom, 5. Teremtett világ, 6. Jelmondat.

Végül, engedjenek meg két személyes gondolatot a szerkesztőnek. Az írásokat és a benne foglalt történeteket olvasva többször az volt az érzésem, hogy az evangélium lapjai keltek újra életre 20-21. századi szereplőkkel és helyzetekben. A tanítás örök, csak a szereplők változnak. Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak a kortárs szereplőknek, akik nélkül nem születhetett volna meg a kötet. Köszönet Henri Boulad jezsuitának, Lendvai Zalán ferencesnek, Osztroluczky Dénesnek, és néhai nagybátyámnak, Meskó Lajos piaristának! Az ő és a kötet íróinak példája bátorítson minden olvasót saját hitének és az evangélium örömének megélésére és megvallására.

Meskó Zsolt
szerkesztő

 

A KÖTET ADATAI
A mi arcaink – szerzetesi hitvallás
Felelős szerkesztő: Meskó Zsolt
Szerkesztők: Mészáros Anett és Dobos Andrea
Első kiadás: 2016
Kiadja: Auditórium Hungaricum Nonprofit Kft, Budapest.
Ára: 2500 Ft
Fényképek: Siményi Gergely
A hátsó borítókon látható képek, a szerzetesek éve alkalmából készültek, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája részére.
ISBN 978-963-12-4812-8

 

KIK A SZERZETESEK?

Elsősorban olyan emberek, akiket Krisztus ragadott meg egészen személyesen, és akik erre a személyre szóló hívásra egész életük neki ajándékozásával akarnak válaszolni. Életük programja tehát a szüntelen istenkeresés lesz. Bár gyakran igen tevékeny emberek, mégis mindaz, amit tesznek, teljesen értelmetlen lenne, ha nem az motiválná őket, hogy egyre teljesebben, egyre szabadabb szívvel szeressék viszont Istent, és őmiatta mindenki mást.

De hogyan követheti valaki az Urat, hogyan ajándékozhatja neki az egész életét? Aki erre a teljességre törekszik, tapasztalhatja, hogy ez az Isten utáni vágy mindent relativizálni fog: olyan ez, mint a kincset talált ember esete, aki az evangéliumi példabeszéd szerint örömében eladja mindenét, amije csak van, csak hogy a kincs az övé lehessen. (Mt 13,44) így tesz a szerzetes is: Jézus személyétől, életétől elbűvölve, „eladja mindenét”, azaz próbál szabad lenni mindattól, ami az embert foglalkoztatja, leköti. A három evangéliumi tanács, vagy más néven a szerzetesi fogadalmak – szegénység, tisztaság/szüzesség, engedelmesség – legalapvetőbb emberi vágyainkkal, szükségleteinkkel vannak kapcsolatban. A szegénység révén a szerzetes önként korlátozza az anyagi javak birtoklását – mindazt, ami fizikai kényelmet, jóllétet biztosít. Az anyagi javakat arra akarja csökkenteni, ami szükséges, így állandóan arra van ösztönözve, hogy az igazi gazdagságot Istenben keresse. A tisztaság vagy szüzesség tanácsa arra ösztönzi a szerzetest, hogy minden szexuális intimitásról és kizárólagos emberi kapcsolatról lemondva, a másik (férj/feleség) adta közelség, biztonság, kiegészülés hiányában Istenhez forduljon. Az engedelmesség által a szerzetes lemond arról, hogy saját elképzelései és belátása szerint alakítsa az életét: helyette a közösségére, az elöljáróra bízza azt, így válva szabaddá Isten akaratának megtételére.

A három tanács megélése lemondás, ugyanakkor – ha valaki jól éli – nem emberteleníti el a szerzetest, hanem kitágítja a szívét. Épp a hiány által megteremti a szabadság tereit, amelybe Isten (és a másik ember) bele tud lépni: mintegy Isten jelenlétét vési a szerzetes szívébe, aki így széttöredezett vágyait Isten szeretetébe tudja fókuszálni. Ezt a három tanácsot nem azért választja a szerzetes, mert egyébként nagyszerű válaszok arra, hogy ha valaki teljes lényével az Isten keresésére akar figyelni, akkor milyen úton kell haladnia. Sokkal inkább azért, mert ez a három tanács magának Jézusnak a földi életformáját utánozza, aki szegényen, tisztán és az Atyának engedelmesen élt, hiszen a szerzetesi élet legalapvetőbb motivációja a Krisztus-követés.

Az evangéliumi tanácsok mellett, a szerzetesi élet másik elengedhetetlen jellemzője a közösség. A kereszténység eleve közösségi tapasztalat. A szerzetesi élet – amely az apostolok és az első keresztény közösség életét akarja követni a közös imádságban és a javak megosztásában – elképzelhetetlen közösség nélkül. A közösség konkrét megvalósulása viszont nagyban függ az egyes rendek jellegétől.

A szerzetesi élet egyik jellemzője egyfajta stabilitás: ez egy életállapot, amelyre a szerzetesek életre szólóan, fogadalmakkal kötelezik el magukat. Ezt a végleges elköteleződést a közösségek jellegének megfelelő képzés előzi meg, amelynek különböző szakaszai vannak. Általában jelöltséggel kezdődik, utána a noviciátus jön, mint a szerzetesi nevelés legintenzívebb időszaka, ezt zárja le az ideiglenes fogadalom. Az ideiglenes fogadalmak végén tesz a szerzetes örökfogadalmat.

A szerzetesi életnek gazdag sokfélesége alakult ki a nyugati egyházban. Egy dolog biztosan jellemző mindegyik formára: aki Krisztushoz közel kerül, annak fontos lesz mindenki, aki Krisztusnak fontos. A szerzetesi élet sosem csak magának a szerzetesnek a lelki előrehaladását szolgálja, nem pusztán elvonulás a világtól, hanem mindig másokért, az egyházért, az emberiségért történik. Így a szerzetesek szolgálata nagyon sokszínű. A szemlélődő rendekben ez elsősorban közbenjáró imádság által valósul meg, a többiek esetében nagyon változatos. Például: szociális tevékenység, betegápolás, tanítás, lelkipásztori munka, különösen a pappá szentelt szerzetesek esetében.

A szerzetesi élet kifejezést gyakran a megszentelt élet szinonimájaként használják, mivel ismertebb, érthetőbb. A katolikus értelmezés szerint az Istennek szentelt élet lényege: a három evangéliumi tanácsra tett fogadalom által létrejövő Istennek lefoglaltság, konszekráció.

A szerzetesek azok, akik örökre szóló, nyilvános fogadalmat tesznek az evangéliumi tanácsokra, közösségben, saját rendházukban/kolostorukban/monostorukban, tehát a világtól bizonyos fokig elkülönülve laknak. A szerzetesi élet stabil, látható életforma, és nyilvános tanúságtétel is. A szerzetesi életnek a történelem folyamán különböző formái alakultak ki.

Ezek közül néhány:

– teljesen szemlélődő rendek (nem végeznek külső apostoli tevékenységet) – pl. karthauziak, klarisszák, karmeliták;

– monasztikus rendek (monostorban élnek, életük tengelye a közös ima, és a közös tevékenység) – pl. bencések, ciszterciek;

– kanonoki rendek (a közös istenszolgálatot összekapcsolja az apostoli tevékenységgel) – pl. premontreiek;

– kolduló rendek (a közös imát ötvözik az apostoli tevékenységgel, de nincsenek helyhez kötve) – pl. ferencesek, domonkosok;

– Szent-Ignác-i lelkiségű rendek (szakítanak a közös kórusimával; a hangsúly az apostoli mozgékonyságon van, „szemlélődők a cselekvésben”) – jezsuita rend és sok, a modern korban keletkezett női rend – pl. Congregatio Iesu, Sacré Coeur;

– apostoli munkát végző rendek – sok ilyen keletkezett az újkorban, általában valamilyen társadalmi szükséghelyzet orvoslására.

A megszentelt életet élik az ún. világi intézmények tagjai. Ők a világban, megszokott életkörülményeik között maradnak, de az evangéliumi tanácsokat vállalják, és a világ megszentelését belülről akarják munkálni. Az apostoli élet társaságainak életformája sok mindenben hasonlít a szerzetesi életformához: tagjaik általában testvéri közösségben élnek, és az evangéliumi tanácsok megtartását általában magánfogadalommal vállalják, és saját munkájukkal részt vesznek az egyház küldetésében.

Ezek a formák mind léteznek ma Magyarországon, illetve ezeken kívül olyan új közösségek is, amelyek gyakran csak néhány éves vagy évtizedes múltra tekintenek vissza, és keresik annak útját, hogy a megszentelt élet intézményévé váljanak.

A szerzetesek különleges helyet foglalnak el az egyházban: ahogyan a II. Vatikáni Zsinat fogalmazta, az egyház szentségéhez tartozik a szerzetesi állapot. Azaz, a szerzetesi élet már itt a földön szeretné elővételezni és mindenki másnak hirdetni azt az Isten és ember közötti közvetlen kapcsolatot, amelyre Isten minden embert meghív.

 

Dr. Deák Viktória Hedvig OP
a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke